FELÜDÍTŐ ESŐ

„Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett" (ApCsel 3:19—20).

Gondolkozzunk el Péter lelkesítő kijelentésén! Figyeljük meg, hogy szoros kapcsolatot lát a bűnbánat és a megtérés, valamint a „felüdülés idei" között. Vagyis a szívünkben történteket kapcsolatba hozza a Szentlélek kitöltetésével. Soha ne feledjük el, hogy milyen szoros összeköttetés van a menny és a föld között!

Melyik három nagyszerű eseményre utal Péter az előző szövegben, amelyek majd az utolsó időben következnek be? Szavai alapján honnan tudhatjuk, hogy valóban az utolsó időben történnek meg?

Péter beszédében egy meghatározott időre utalt. Isten ihletésére az apostol a föld utolsó napjainak nagyszerű eseményeiről szólt: Isten Lelkének nagy erővel történő kitöltetéséről, valamint az igazak bűnei végleges eltörléséről, és ezeket összekapcsolja a harmadik eseménnyel, Krisztus második eljövetelével, ami minden addigi eseménynek a csúcspontja.

Olvassuk el Jel 14:6—16-ot! Honnan tudhatjuk, hogy ezek az események közvetlenül megelőzik Jézus második eljövetelét? Milyen bizonyítékait láthatjuk ezekben a versekben a Szentlélek erőteljes kiáradásának?

E szövegekben mindenütt annak a bizonyítékát láthatjuk, hogy a Szentlélek népe által munkálkodik. Nem csak azért, hogy felkészítse őket „az örökkévaló evangélium" hirdetésére (6. vers); hogy figyelmeztesse az embereket: ne imádják „a fenevadat" (9. vers); hanem azért is, hogy megállhassanak, mint akik „megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét" (12. vers). Ez a Szentlélek munkája, amelyet közöttünk végez.

Miért mondhatjuk az egyház mai állapotát figyelembe véve, hogy nyilvánvalóan nagy szükségünk van a Szentlélek kitöltésére a munka elvégzéséhez? Miért van olyan nagy szükségünk rá egyénileg is?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 2. negyedév

A Szentlélek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: