A KÉSŐI ESŐ

„Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap" (Jak 5:7; új. prot. ford.).

Hogyan magyarázhatjuk Jakab itt idézett szavait az eddig olvasottak fényében? Miért vagyunk ráutalva a rajtunk kívül álló forrásra ahhoz, hogy lelki erőt nyerjünk?

Az eddigiek szerint Jakab az eső jelképét használta fel próféciájában. Az eső, korai és késői eső meghatározásokat a földművelés időszakait leíró héber szerzőktől kölcsönözte. A korai eső a hetedik hónapban hullott, általában éppen a sátoros ünnepet követően. Ez a mi őszi időnkre, szeptember-október tájára esett. Az izraeliták ebben az évszakban szántották fel földjeiket, és vetették el az árpát meg a búzát. A késői eső nem sokkal a gabona március végi, április elei learatása előtt érkezett. Ekkor duzzadtak meg a magok, értek be az aratásra.

A Biblia írói ezekkel a kifejezésekkel kívánták példázni az evangélium hirdetésével kapcsolatban a lelki felfrissülés fontos időszakait. A lényeg, hogy az aratáshoz mindkét eső szükséges.

Keressük ki a következő verseket, és figyeljük meg, mi a jelentősége az eső hasonlatának különösen az egyház missziója kérdésében! Mt 9:37; 13:30; Jel 14:15

Amint már korábban is említettük, a lelki „késői eső" szerepe hasonló az igazi késői esőéhez; a gabona beérlelése az aratásra. Milyen nagyszerűen világít rá ez a kép a Szentlélek népe közötti munkájára, akik által Isten az evangéliumot hirdeti a világnak. „Fontos nagy becsben tartani a korai eső áldását, ugyanakkor viszont nem veszíthetjük szem elől azt sem, hogy az aratnivaló nem érik meg a sarlóra a késői eső nélkül, ami megtölti a kalászt, és megérleli a magot. E nélkül tehát a magvető munkája hiábavaló lenne. Isteni kegyelemre volt szükség kezdetben, és isteni kegyelem kell minden egyes megtett lépésnél. Csakis az isteni kegyelem viheti teljességre a művet" (Ellen G. White: The Faith I Live By, 334. old.).


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 2. negyedév

A Szentlélek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: