A LÉLEK MUNKÁJA AZ UTOLSÓ NAPOKBAN

„És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; vénjeitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet" (Jóel 2:28—29).

Tanulmányozzuk a fentebb idézett szöveget ApCsel 2:14—24-gyel együtt! Milyen üzenet vonatkozik ebből ránk is? Látjuk-e ma ennek a próféciának a teljesedését, és ha igen, hogyan?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Az egész Szentírásban a legizgalmasabb szakaszok közé tartozik Jóel próféciája. Arra az időre mutat előre, amikor a Szentlélek nagy erővel árad ki, éppen úgy, mint pünkösdkor.

A Szentléleknek ez a kiáradása azonban nem minden mástól függetlenül történik, hanem több mindennel együtt, egyetlen célt szolgálva, hogy Jézus Krisztus megismerésére, azaz üdvösségre vezesse el az embereket. Péter pünkösdi beszédéből, ahol Jóel próféciájának idézése után az apostol Jézus Krisztusról kezdett prédikálni, rendkívül világosan kitűnik ez a cél (ApCsel 2:22—24).

Jóel 2:28-ban az áll, hogy Isten kitölti Szentlelkét „minden testre". Mindez nem jelenti azt, hogy válaszként minden test olyan alázattal hajol meg Isten előtt, ami szükséges a Lélek áldásának elfogadásához. A Szentlélek által az Úr képes mindenkit megérinteni a meggyőző üzenettel. A Bibliában így olvashatjuk: „Az igazi világosság (Jézus) eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert" (Jn 1:9), de sajnálatos módon nem minden ember fogadja úgy a világosságot, ahogy Isten szeretné.

A jó hír viszont az, hogy akik mégis elfogadják, akik átadják magukat Istennek, elnyerik az örök élet ígéretét Krisztusban.

Milyen bizonyítékát látjuk a Szentlélek munkájának azoknak az életében, akik nem keresztények? Mit tehetünk keresztényként, hogy a Szentlélekkel összeköttetésben állva segítsünk az embereknek még teljesebb fényben meglátni Jézust?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 2. negyedév

A Szentlélek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: