HIT ÉS AZ ÍGÉRET

„És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva" (ApCsel 1:4—5).

Az előbbi szövegekben Jézus utalt egy ígéretre, amelyről azt mondta, hogy „hallottatok tőlem". Milyen ígéretről beszélt (lásd: Jn 14:16—26; 16:7—13)?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

ApCsel 1:4 szerint a tanítványoknak Jeruzsálemben kellett maradni, várakozni egészen addig, amíg az ígéret be nem teljesedik. A várakozásra vonatkozó felszólításban a hangsúly azon van, hogy a maga idejében biztosan beteljesedik Isten ígérete. Nem a várakozás hozza el a Szentlelket. Az ígéretnek fordított görög szó, az epaggelia az Újszövetségben másutt is előfordul, és nem az emberi erőfeszítést, inkább Isten kegyelmét emeli ki. Ez Isten ajándéka, amit hit által nyerünk el.

A hit ugyan Isten ajándéka (Ef 2:8), ugyanakkor vannak bizonyos dolgok, amelyeket a hívők megtehetnek, hogy erősítsék hitüket. Butaság, elbizakodottság volna azt gondolni, hogy mivel Isten megígérte ezt az ajándékát, az mindenre elegendő lesz, így nem is kell erőfeszítést tennünk vagy együttműködnünk Istennel. Az Úr csodálatos ígéreteket mondott azoknak, akik hisznek (Róm 5:1; Zsid 11:6), a hit növelésének, ápolásának, őrzésének feladata azonban a hívőkre hárul.

Hogyan növekedhetünk hitben, akármilyen kevés is legyen belőle most? Hogyan alakíthatunk ki olyan környezetet magunk körül, ahol hitünk egyre erősödhet? Az itt felsorolt szövegek segítenek a válaszadásban: 5Móz 4:9; Zsolt 119:1—2; Kol 3:1—2. Mi jut még eszünkbe, ami védi, erősíti hitünket? Melyiket tartod a legeredményesebbnek?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 2. negyedév

A Szentlélek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: