KERESZTELŐ JÁNOS ÍGÉRETE

„Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd titeket" (Mt 3:11).

„János a Messiás eljövetelét hirdette, és megtérésre szólította fel a népet. A bűntől való tisztulás jeléül alámerítette őket a Jordán vizében. Ezzel a jelentős szemléltető tanítással azt mutatta be, hogy akik Isten választott népének tartják magukat, bűntől szennyezettek; szívük és életük megtisztítása nélkül aligha lehetnek részesei a Messiás országának" (Ellen G. White: Jézus élete, 78. old.).

János azonban világosan látta, hogy az ő keresztsége nem teszi alkalmassá az embereket arra, hogy megállhassanak Isten színe előtt. A víz általi keresztségnél ehhez többre van szükség. Hátra volt még a tűz általi keresztség.

Érdekes, hogy a Szentlélek munkáját a tűz és a víz egyaránt szimbolizálja. Nehéz volna a tűznél és a víznél ellentétesebb példákat keresni ugyanannak a személynek a bemutatására. Ennek ellenére a Szentírás e két jelképpel egyaránt jellemzi a Szentlélek tevékenységét.

Hogyan vonatkozik a tűz hasonlata a Szentlélekre? Mit érzékeltetnek az alábbi szövegek ezzel kapcsolatban? Ésa 6:1—7; 48:10; Mal 3:2—3; Lk 12:49; Zsid 12:29

A tűz és a víz két nagyszerű természetes tisztítóeszköz, és helyénvaló, hogy mindkettővel jelképezzük a szív megújítását, a Szentlélek munkáját. A tűz egészen másképp hat, mint a víz. Lelki értelemben mindkettő ugyanazt a hatást éri el, csak munkájuk folyamata egészen más. Ha a vízre gondolunk, általában enyhítő, frissítő, örömteli élmény jut az eszünkbe, a tűz viszont melegséget áraszt, de utal a megpróbáltatásra (1Pt 4:12), valamint a fájdalomra és a szenvedésre is. A tisztítás tüzében nem kényelmes, kellemes folyamat megy végbe. Időnként szükség van rá, hogy a tűz által végzett salakmentesítéshez hasonló módon tisztítson meg az Úr. A tűznek kell eltávolítania a bűnt, a salakanyagokat ki kell égetnie.

Milyen tűzpróbán estünk már át, ami nagyobb változást okozott az életünkben? Mit tanultunk az átélt esetekből, ami másoknak is a hasznára válhat?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 2. negyedév

A Szentlélek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: