Mit árul el Mt 3:16—17; Mk 1:10; Lk 3:21—22 és Jn 1:32—34 a Szentlélek szerepéről Krisztus szolgálata során?

Amikor emberként jelent meg Jézus, Isten szeplőtelen Fia, aki öröktől fogva Istennel volt (Jn 1:1—3), teljesen rábízta magát a Lélek munkájára. Azaz emberként engedte, hogy a Szentlélek vezesse és erősítse.

Figyeljük meg azt is, hogy ekkor a Szentháromság mindhárom személye megnyilvánult, méghozzá különleges módon, úgy, ahogy nem mindig jelennek meg a Szentírásban: az Atya, a Fiú és a Szentlélek mind ott voltak. Már ez a tény önmagában is ékesen szól arról, hogy milyen nagy jelentősége volt Jézus felkenetésének és keresztségének. Igazából itt kezdte el munkásságát, amit nem csak az emberiség megmentéséért végzett, hanem azért is, hogy véget vessen a Sátánnal folytatott nagy küzdelemnek.

Mit árul el Mt 4:1; Mk 1:12 és Lk 4:1 a Szentlélek munkájáról és szerepéről, amit Krisztus szolgálata során mindvégig végzett?

Itt is láthatjuk, milyen hatással volt a Szentlélek Krisztus életére és küldetésére. A pusztai megkísértés idején Krisztus arra a talajra lépett, amelyre Ádám, csak Ádáménál sokkal rosszabb helyzetben (hiszen Ádám jóllakottan élt a Paradicsomban, míg Jézus az éhségtől gyötörve állt a sivatag pusztaságában). A megkísértésről beszámoló mindhárom evangélista megjegyzi, hogy éppen a Lélek vezette Jézust a pusztába, aki keresztségekor is látványosan a vállára szállt. Az evangéliumok írói azt is egyértelműen állítják, hogy Sátán kísértette meg Krisztust.

Hogyan éltük át saját életünkben a „pusztai megkísértést"? Hogy boldogultunk? Mit tanulhatunk Krisztustól, ami segítségünkre lehet a későbbiekben a kísértések közepette?