A GYERMEKEK JAVÁT SZEM ELŐTT KELL TARTANI

„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel" (Mik 6:8). Hogyan alkalmazzák a szülők ezeket az elveket a gyermeknevelés idején?

Ellen G. White kiemelte, hogy milyen fontos a kedvesség és határozottság szerepe a gyermeknevelésben. „A (szülői) tekintély és a szeretet együttes hatása lehetővé teszi, hogy határozottan, mégis kedvesen fenntartsuk a családi fegyelmet" (The Adventist Home, 308. old.). A neveléssel kapcsolatos mai tudományos kutatások igazolják, hogy milyen nagy a fegyelem és a támogatás szerepe a gyermekek érzelmi egészsége és kiegyensúlyozottsága szempontjából. A támogatás a meleg szeretet kifejezését és az összetartozás érzetét jelenti, amely kifejezi, mennyire értékeli a szülő a gyereket. A fegyelem azt jelenti, hogy a szülők határozzák meg gyermekeik életében a rendet, a szabályokat, a határvonalakat és a korlátokat, amelyek hozzásegítik a gyermekeket, hogy tisztelni tudják önmagukat és másokat is. Mik 6:8-ban leírt bibliai elveket fejez ki a kedvesség, támogatás, határozottság és fegyelem egyaránt.

Gondolkodjunk el a következő családok nevelési stílusáról: Jákób (1Móz 37:3–4), Manoah és felesége (Bír 14:1–3) és Éli (1Sám 2:22–25; 3:13). Mennyiben változtathatott volna a helyzeten a határozottság és a kedvesség gyakorlása? Milyen gyakorlati változtatások szükségesek ahhoz, hogy mindkettő helyet kapjon?

A jó szülői magatartásban nagy szerepet kap a meleg szeretet, az elismerés, de igen fontosak a helyes korlátok és a gyermek korának megfelelő, reális elvárások is. Kevés legyen a szabály, de a gyerekek tudjanak arról, mi milyen következményt von maga után, a szülők pedig rendületlen következetességgel járjanak el! Olyan családokban nagyobb a valószínűsége, hogy a gyermek is elfogadja szülei életfelfogását, ahol a fegyelem és a kedvesség egyaránt megvan. Ilyen körülmények között a gyermekek erkölcsileg is koruknak megfelelően fejlődnek, emberi kapcsolataikban pedig felelősségtudók és gondoskodók lesznek.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: