KRISZTUS HELYREHOZZA, AMI ELROMLOTT

„Isten minden reánk bízott adományát – úgy a házasságot is – eltorzította a bűn. Az evangélium feladata azonban, hogy visszaállítsa eredeti szépségében és tisztaságában" (Ellen G. White: Gondolatok a Hegyi Beszédről, 66–67. old).

Mit tudhatunk meg a Bibliából arról, hogyan hozza helyre Krisztus azt, amit a bűn megrontott (Lk 17:21; 2Kor 5:17; Gal 1:4; Ef 3:17–19)? Mire következtethetünk ezekből a szövegekből a házasságot illetően?

_______________________________________________________________

Krisztus országának polgárai ugyan még nem szabadultak meg a bűn környezetéből, de felszabadultak a bűn büntetése és szorítása alól. A hívők igyekeznek Krisztus akaratával összhangban alakítani életüket és emberi kapcsolataikat. A házassággal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a Teremtő újjá is teremt. Bennünk lakozó Szentlelke által arra hívja és képessé is teszi a házaspárokat, hogy valóban gyakorolják a szeretetet és megbocsátást. Az elveszett Paradicsom megtalálható! A házasfelek egyre közelebb kerülhetnek a házasság eredeti állapotához a lelki, érzelmi és fizikailag meghitt kapcsolat terén, ha kutatják az Úr tervét, ha imádkoznak, és igénylik erejét.

Milyen elv lehet segítségünkre a bűn hatalmának legyőzésében? Mt 20:20–28; Jn 13:4–5, 12–17; vö. Fil 2:5–8

_______________________________________________________________

Milyen tanácsokat ad Pál a férjnek és a feleségnek? Ef 5:22–33

_______________________________________________________________

„A Szentírás kiemeli, milyen fontos, hogy a férj és feleség alárendelje magát egymásnak (1Kor 7:3–4; Ef 5:21). A férj mint a család vezetője Krisztusnak az egyház iránti önfeláldozó szeretetét és szolgálatát tartsa szem előtt (Ef 5:24–25). Péter és Pál is szót ejt arról, milyen fontos, hogy a házasfelek tiszteljék egymást (1Pt 3:7; Ef 5:22–23)" (Seventh-day Adventist Church Manual, 16. átdolgozott kiadás, 2000., 192–193. old.).

Min változtathatnak a házasságban élők, hogy életüket mindinkább az evangéliumi elvek irányítsák? Az egyedülállók számára hogyan jelenthetnek segítséget ezek az elvek?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: