A VILÁGOSSÁGBAN JÁRJATOK (Efézus 5:8–14)

„Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok" (Ef 5:8).

Pál meghatározása szerint a keresztény élet lényege: szeretetben járni, gondolva a küszöbön álló ítéletre. Ezek után a harmadik részre tért rá: a világosság gyermekeihez illő életet élni. Szokásához híven itt is megemlít egy ellentétet: korábban a sötétség gyermekei voltatok, most pedig a világosság gyermekei vagytok (lásd Ef 5:8).

A sötétség a régi életformára utal, a világosság pedig az új életre. Az apostol arra céloz, hogy a hívők a sötétségből átléptek a világosságba (8. vers). Megtérésük óta ők is világossággá lettek az Úrban, azaz annak jellemét tükrözik, aki azt mondta: „Én vagyok a világ világossága" (Jn 8:12).

Gyakran előfordul, hogy a világosságot elméleti tudással, a tények ismeretével azonosítjuk, és azt nevezzük sötétségnek, ha valaki nem ismeri a tényeket. Természetesen van ennek is alapja. Olvassuk el Ef 5:8–14 verseit, majd válaszoljunk a következő kérdésre! Mivel tartotta Pál egyenlőnek a világosságban járást? Pontosabban: pusztán elméleti ismeretről van itt szó vagy az erkölcsi életről, a keresztény magatartásáról is? Miért olyan fontos ez a válasz?

Pál olyannyira fontosnak tartotta az erkölcsi foltoktól mentes életet, hogy figyelmeztet: tartsuk távol magunkat azoktól, akik gonosz dolgokat tesznek, sőt egyenesen kér, feddjük meg ezeket.

Olvassuk el figyelmesen Ef 5:13 versét! Ennek alapján hogyan feddhetjük meg a gonoszságot úgy, hogy még ki sem nyitjuk a szánkat (lásd még Jn 3:20).

Ismertünk-e valakit, akinek az életmódja, modora, jelleme úgy hatott ránk, mint feddés a bennünk lévő sötétségre? Mit tettünk akkor? Alázatosan, bűnbánattal fogadtuk a csendes feddést, vagy elmenekültünk a világosság elől, esetleg felvettük vele a küzdelmet, pl. sötétségnek bélyegezve a világosságot (lásd: Ésa 5:20)?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: