SZERETETBEN JÁRJATOK!

„Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek: és járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul" (Ef 5:1–2).

A hívőktől azt várja az Úr, hogy legyenek Isten követői. Krisztusban Isten a minta mindenben – az erkölcsben, a szenvedésben, az engedelmességben, a munkában, az imádságban és mindenekfelett a szeretetben. Ezért bátorít az apostol, hogy szeretetben járjunk.

E szöveg szavaiból legalább három elv emelkedik ki.

Első: Krisztus szeretete önzetlen. Ez az agape szeretet, amely nem érzésből, hanem elvből fakad. Arra figyel, amire a másiknak szüksége van, még akkor is, ha nem érdemli meg. Ilyen Isten szeretete, aki bemutatta, „hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt" (Róm 5:8). Szeretetben járni annyit jelent, mint szeretni azt, aki nem méltó a szeretetre.

Gondoljunk valakire, aki nem méltó a szeretetre! Mi módon tudnánk szeretetet tanúsítani iránta? Miért ne tehetnénk meg éppen most?

Második: Krisztus szeretete önfeláldozó. Krisztus az önfeláldozás legfőbb példája. Vállalta a megszégyenítő kereszthalált, és odaadta az életét, hogy az emberiségnek megváltást szerezzen (2Kor 5:21). Szeretetben járni annyi, mint önmagunktól elfordulni, hogy másoknak szolgálhassunk. „A tanítványság a szenvedő Krisztus iránti elkötelezettség, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a kereszténységre való elhívás része a szenvedésre való elhívás" – (D. Bonhoeffer: The Cost of Discipleship [New York: Macmillan, 1963.] 101. old).

Mikor kellett valóban szenvednünk valaki más helyett? Mit árul el válaszunk önmagunkról, ill. arról, hogy változtatnunk kell-e valamin?

Harmadik: Krisztus szeretete békítő. Krisztus helyreállított minden megtört kapcsolatot, és teljes egységet hozott (Róm 5:10; 2Kor 5:18). Krisztus szeretetében járni azt jelenti, hogy az ember a megbékélést szolgálja.

Miként tapasztaltuk, hogy a szeretet ereje békít? Mondjunk el erre egy példát a csoportban!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: