Új életet élni

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 1:26–32; 3:10-18; 12:2; 1Korinthus 2:9–16; Efézus 4:17–32; Filippi 4:8–9

„Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek" (Ef 4:32).

A keresztény egység gyakorlati alkalmazásának tárgyalását azzal kezdte Pál, hogy arra kérte a zsidókból és pogányokból lett hívőket: „járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok" (Ef 4:1). Ez az életforma több dolgot is megkövetel tőlünk. Az első: meg kell őriznünk Krisztus testének egységét a sokszínűség ellenére is (1–12. versek). A második: e heti tanulmányunk tárgya azzal kapcsolatos, hogyan járunk az új úton, ami rendkívül fontos az egység megőrzéséhez, és Pál is szólt erről.

Az új út nem a régi változata vagy annak javítgatása. A régi értékektől elforduló gyökeres változásról és teljesen új életforma átvételéről van itt szó, ami hat gondolatainkra, jellemünkre, értékrendünkre, kapcsolatainkra és céljainkra egyaránt. Átlépünk a halálból az életre. Sátán uralma alól átkerülünk Krisztus fennhatósága alá.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Milyen képet fest Pál az emberi természetről? Hogyan kell megváltoznia az ember életének, miután elfogadja Krisztust? Miben mutatkozik meg az új élet a keresztények között? A hívők új életformája kapcsolatba hozható-e az egyház egészének egységével? Milyen szerepet játszik a Szentlélek megújult életünkben? Hogyan lehetünk „követői" Istennek (Ef 5:1)?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: