Isten titka: az egyetemes közösség

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 10:5; János 4:9; Apostolok cselekedetei 10:26–28; Efézus 3

„Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mibennünk munkálkodó erő szerint, annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!" (Ef 3:20–21)

A titokra fény derül. A Szentlélek ihletésére Pál már korábban is írt arról a páratlan egységről, amit Krisztus létrehozott az egyházban. Az apostol előtt élő írók is foglalkoztak az egység kérdésével, de általában egy nép sorain belül, és nem a különböző társadalmi osztályok, fajok, nemzetiségek között létrejövő egységre gondoltak. Ez utóbbiról még nem is hallhattak az ókor világában. Pál azonban egészen más egységről írt, olyanról, amit addig a világ még soha nem látott: a Krisztusban létrejövő egységről.

Itt azonban még nem ért mondanivalója végére. Beszélt a zsidók és pogányok alkotta egyházról, valamint arról is, hogy mit fog az Úr elvégezni egyháza által. Az a legfontosabb, hogy az apostol Isten szeretetére irányítja olvasói figyelmét, aki Jézus áldozata által oly sokat tett értünk.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Miért nevezte Pál titoknak (Ef 3:3) azt, hogy Krisztusban az Isten ígéretei a pogányokra is vonatkoznak? Miért nem lett volna valójában ez olyan nagy titok? Mit kell az egyháznak bizonyítania a mennyei hatalmasságok előtt? Mi mindent tett Isten értünk Krisztusban? Mit kért Pál az efézusiakért mondott imájában?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: