„Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által" (Ef 2:13).

„Most pedig..." E két rövid szó vezeti be azt a gondolatot, ami a megváltás történetének menetét megváltoztatta. Valamikor a pogányok Krisztus nélkül éltek, nekik nem szóltak a szövetség ígéretei, nem volt sem reményük, sem Istenük. Most pedig Krisztus személyében a menny közbelépett, hogy jóra fordítsa a pogányok tragikus, szánalmas helyzetét.

Amikor Isten kiválasztotta Izraelt, elhívta, „hogy megőrizze törvényének ismeretét az emberek között, valamint azokat a szimbólumokat és jövendöléseket, amelyek az Üdvözítőre mutatnak. Isten azt akarta, hogy ez a nép az üdvösség kútfeje legyen a világ számára… Istent kellett volna kinyilatkoztatniuk az embereknek" – (Ellen G. White: Jézus élete, 19. old.). Vonatkozik-e ma ránk, adventistákra az Izraelnek szóló elhívás?

A távol és közel szavak a pogányok és a zsidók helyzetére utalnak. A rabbik öntelten hirdették, hogy Izrael népe áll a legközelebb Istenhez. Ez részben igaz volt Istennek Izraellel kötött szövetsége miatt, de a közelséget nem kellett volna csak a saját kiváltságuknak érezni, inkább kiváltságos kapcsolatnak, ami inkább felelősséget jelent, hogy bizonyságot tegyenek a távollevőknek, a pogányoknak. Izrael nem teljesítette ezt a kötelességét. Ésaiás megjövendölte, hogy eljön a nap, amikor eltűnik a távolság a közeliek és távolvalók között, és mindannyian békességben élnek (Ésa 57:19).

Pál értelmezése szerint „a Krisztus vére által" (Ef 2:13) jött el ez a messiási nap. A zsidók azt is nagy kiváltságként tartották számon, hogy közel éltek Isten templomához, és így közel lehettek a kegyelem királyi székéhez. A templomi szertartásokban központi szerepet játszott az áldozati állat vére a bűnbocsánat elnyerésében, és ez is Isten közelségébe vonta a zsidókat. Az apostol az állatok vérétől Krisztus véréig jut el gondolatmenetében, ami által Urunk „új és élő" utat nyitott, hogy „járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével" (Zsid 10:20, 22). Krisztusban eltűnik a távolság, helyette közelséget, mennyei állampolgárságot, ígéretet, reménységet és békességet nyerünk.

Izrael népe hitte, hogy különleges világosság és igazság birtokosai lettek. Mégis mivé lett a nép a lelki gőg miatt? Hogyan óvjuk meg magunkat ettől a veszélytől mi, akik szintén meg vagyunk győződve arról, hogy különleges világosság és igazság birtokába jutottunk?