Imájában Pál érintette, hogy milyen fontos a bölcsesség és Isten ismerete valamint Isten elhívásának és örökségének felismerése. Ezután arra fordítja figyelmét, hogy megtudjuk, „mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint" (Ef 1:19).

Isten mindenhatósága azt jelenti, hogy ereje mindenre elegendő. Hogyan nyilvánul meg ez az erő? Soroljunk fel néhány példát! (Pl. 1Móz 2:7; Ésa 66:22; Lk 1:37; 2Kor 5:17; 1Thessz 4:16)

Pál négy görög szót használ Ef 1:19-ben Isten mindenre kiterjedő, páratlan erejére vonatkozóan. Az első: „az Ő hatalmának felséges nagysága". Az itt hatalomnak fordított szó a dunamis, ami arra utal, hogy valakiben benne rejlik a képesség a célul kitűzött dolog elvégzésére. A másik három szó pedig: „az Ő hatalma [ischys] erejének [kratos] ama munkája [energeia] szerint." Pál itt halmozza a szinte azonos jelentésű szavakat, így próbálja érzékeltetni, mennyire felmérhetetlen és teljes az, amit Isten hatalma végbevitt a világegyetemben. Az energeia tevékenységet és eredményességet sugall. Isten ereje hat. Az ischys a belső erőre, hatalomra utal. A Szentírásban a kratos szó kizárólag Istennel vagy az igével kapcsolatban fordul elő, a diadalmas erőt jelenti, ami legyőz minden mást. Ezt a négy szót egymás mellé állítva nagyszerű meghatározást kapunk: Isten hatalmának nagysága abban mutatkozik meg, amit szándékában állt elvégezni. Minden erejét és hatalmát latba vetve állt munkába. Fényes diadalt aratott, ellenségét legyőzte, leigázta.

Az apostol azonnal hozzáfűzi, hogy Isten erejének mindent felülmúló kinyilatkoztatása abban látszik meg, amit Krisztusban vitt végbe (Ef 1:20). Ezt az eredményt Pál három gondolattal határozza meg. (1) Feltámadás: „feltámasztotta Őt a halálból" (20. vers). Pál szerint Isten szeretete Krisztus halálában (Róm 5:8), hatalma pedig Krisztus feltámadásában mutatkozott meg (Ef 1:19-21). (2) Felmagasztalás: „ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben" (20. vers). (3) Mindenek feletti uralom: „mindeneket vetett az Ő lábai alá" (22. vers). Krisztus a világegyetem Ura.

Krisztust a halálból visszahozó erő ugyanaz, mint ami a bűntől megszabadítva üdvösségre juttatja az embert. Miért bukunk el mégis oly sokszor, ha ilyen hatalmas erő munkálkodik bennünk? Hol a hiba? Hogyan szabnak határt döntéseink Isten cselekvésének?