JÉZUS VAGY DIANA (Apostolok cselekedetei 19:24–29)

A Kis-Ázsia nyugati szélén, az Égei-tenger partvidékén elterülő Efézus Kr. u. az I. és II. században ért dicsősége csúcsára. Efézus, a Római Birodalom negyedik legnagyobb városa, Kis-Ázsia fővárosa, a jómód, a filozófia és a római törvények gazdag örökségével büszkélkedhetett.

A város talán legnagyobb nevezetessége az a templom volt, amelyet Dianának, a termékenység istennőjének szenteltek, „kit az egész Ázsia és a világ tisztel" (ApCsel 19:27). A görögök Artemisnek, a rómaiak Dianának nevezték. Hívei buzgón gyakorolták a varázslást és a csillagjóslást. A bálványszobor tiszteletére hívők és utazók áradata özönlött a városba. Márványból épített, arannyal borított templomának alapmérete kb. 130 méterszer 70 méter volt, és szentélyének közepén állt Diana szobra. Pál idejében a világ hét csodája között tartották számon. A város kereskedelmét, iparát és gazdaságát erősen befolyásolta a bálvány tiszteletére odasereglő emberek sokasága.

Pál ebben a termékenységi kultuszba merült városban kezdte hirdetni, hogy „nem istenek azok, amelyek kézzel csináltattak" (ApCsel 19:26). Üzenete mindenben ellentmondott annak, amit az ottani emberek fontosnak tartottak.

Olvassuk el ApCsel 19:24–28 verseit! Mi késztette az embereket arra, hogy szembeszálljanak az igazsággal?

A Krisztus és Diana közötti küzdelem éppen olyan régóta folyik, mint a Krisztus és Sátán között dúló háború. A harc nem mindig akörül forog, mi helyes, vagy ki kínál jobb életet. A pillanatnyi áll szemben az örökérvényűvel, az érzelem a lelkiekkel, az élet örömei a bűntől való megváltással.

Efézusban e kettő került szembe egymással. Pál képviselte az egyik oldalt, Demeter pedig a másikat, és mindketten hitük védelmében fordultak az emberekhez. Veszélyes elfeledkezni arról, hogy minden sarkon – beleértve saját szívünket is – mintha Efézussal állnánk szemben!

Olvassuk el még egyszer, milyen érveket sorakoztattak fel az efézusiak Pál és az általa hirdetett hit ellen! Figyeljük meg, miként igyekeztek igazolni magukat az apostol ellenfelei azt a látszatot keltve, hogy nem a saját megélhetésük miatt aggódnak, hanem egy náluk hatalmasabb erő védelmében járnak el! Előfordulhat velünk is, hogy látszólag egy nemes cél érdekében teszünk bizonyos dolgokat, pedig csak saját, közvetlen érdekeinket képviseljük?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 4. negyedév

Efézusi levél – az emberi kapcsolatok evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: