A SZOLGÁLAT PÉLDÁI

Az Újszövetségben olvashatunk olyan emberekről, akik Jézus nevében végezték szolgálatukat. Jól ismert példa András, aki testvérét, Simont vezette Jézushoz (Jn 1:41–43). Azután hallottunk Dorkásról, aki ruhát varrt a szegényeknek (ApCsel 9:36–39).

Érdekes és tanulságos egy bibliai könyvet kiválasztani, végigolvasni, és közben a szolgálat különféle példáit keresni.

Az Apostolok cselekedeteiben sok példát találunk a Jézus nevében végzett szolgálatra. Kérjük a Szentlelket, hogy irányítsa a figyelmünket azokra, amelyeket a saját életünkben is követhetünk! (Bármely más bibliai könyvet olvashatunk ilyen szempontból.)

Amikor másoknak szolgálunk Jézus nevében, nem csak Urunk példáját követjük, hanem bizonyítjuk azt is, hogy életünkben jelen van Isten átformáló ereje. Már nem az önzés jellemez, hanem örömünket leljük mások szolgálatában. A másokért végzett önzetlen szolgálatban olyan erő van, amit a világon semmi sem hatástalaníthat. Az eleve bűnös, önző embernek azonban nem megy könnyen az önzetlen szolgálat, ezért fontos naponta átadni magunkat az Úrnak!

Gondoljunk Jézus keresztjére, az önzetlen szolgálat legnagyszerűbb példájára! Ha nap mint nap elmélkedünk Isten Fia értünk hozott, felmérhetetlen áldozatáról, nem érezzük soknak azt, amit Krisztus tőlünk kér. A kereszt előtt állva úgy tűnik, hogy mások szolgálata a legkevesebb, amit Istenért megtehetünk. „Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg" (Mt 25:40) – mondta Jézus.

Gondolkodjunk el Krisztus áldozatáról! Urunk élete az önzetlen szolgálat felülmúlhatatlan példája. Hogy hat ránk és szolgálatunkra a kereszt gondolata?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 3. negyedév

Tapasztalat Urunkkal, Jézus Krisztussal

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: