Augusztus 12.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: A kapcsolatok építésének létfontosságú eleme a hallgatni tudás művészete. Isten hangját elsősorban Igéjében és alkotásain keresztül hallhatjuk. Figyeljünk oda a másik emberre, de ne csak szavaira, hanem azokra a jelekre is, amelyeket gesztusai és mozdulatai közvetítenek.

Figyeljük meg, mivel mutatta be Jézus, mennyire fontos meghallgatni az embereket (Jn 3:1–21; 4:4–42)!

„Az első szolgálat, amivel az ember a közösségnek tartozik az, hogy meghallgatja a másikat. Isten iránti szeretetünk is azzal kezdődik, hogy meghallgatjuk Igéjét. Testvéreink iránti szeretetünk pedig azzal kezdődik, hogy megtanuljuk meghallgatni őket. Isten szeretete nem csak abban nyilvánul meg, hogy Igéjét adta, hanem abban is, hogy odafigyel ránk. Ha meghallgatjuk a másikat, akkor azt a munkát végezzük, amit az Úr bízott ránk... A keresztények azonban elfelejtették, hogy a hallgatás szolgálatát Isten bízta rájuk, aki példaképünk a meghallgatásban is. Ebben a munkában nekünk is részt kell vennünk. Isten fülével hallgassuk az embereket, hogy azután Isten Szavát szólhassuk" (Dietrich Bonhoeffer: Life Together, 97–99. old.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Emberi kapcsolataink minden területén egy fontos kérdés kerül előtérbe, és ezt Mt 16:24 fejezi ki a legszemléletesebben. Olvassuk fel hangosan a csoportunkban ezt a részt! Milyen alapelv fogalmazódik meg itt? Miért olyan fontos ez az elv a jó kapcsolatok kialakításához?

2. Gondoljuk végig, melyik három kapcsolat a legfontosabb jelenleg az életünkben! Mit teszünk azért, hogy ápoljuk ezeket?

3. Hogyan segíthetünk azoknak, akiknek az életéből hiányzik a tartalmas emberi kapcsolat?

4. Olvassuk el együtt Bonhoeffer gondolatát az előbbi idézetben! Milyen gyakorlati lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy jobban oda tudjunk figyelni másokra?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 3. negyedév

Tapasztalat Urunkkal, Jézus Krisztussal

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: