KAPCSOLATUNK ISTENNEL

Mindannyian jó, egészséges kapcsolatok kialakítására törekszünk, ezt azonban nem mindig könnyű elérni. Minden ember bűnös, sok olyan hibánk és tulajdonságunk van, ami miatt nem könnyű velünk az élet.

Emberi kapcsolatainkat jelentősen befolyásolja Istenhez fűződő viszonyunk. Isten teremtett, és egyedül Ő képes megváltoztatni. Csak akkor viszonyulunk jól másokhoz, ha szoros kapcsolatot ápolunk az Úrral.

Olvassuk el Mt 22:36–39 verseit! Hogyan támasztják alá Jézus szavai az eddigieket? Mi köze van az Istennel való kapcsolatunknak ahhoz, hogy békében élünk-e másokkal? Mit tesz Isten azért, hogy kapcsolataink rendben legyenek?

Keressük ki az alábbi szövegeket! Hogyan segítenek ezek a fenti kérdésekre való válaszadásban?

„Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll" (Jób 19:25). Jób kijelentése több puszta ténymegállapításnál. A héber ige: a yada szó már 1Móz 4:1-ben is szerepel, ami azt jelenti, hogy „ismeré" Ádám a feleségét, aki később fiút szült. Jób szavai bensőséges kapcsolatra utalnak. Ellen White „Növekedés a kegyelemben" című cikkében a következő gondolatokat fogalmazta meg: „Ahhoz, hogy élő hitű keresztények legyünk, élő kapcsolatban kell állnunk Krisztussal. Az igaz hívő elmondhatja: 'Tudom, hogy az én Megváltóm él'. Ez a bensőséges kapcsolat a Megváltóval megszabadít a földi, érzéki örömök utáni vágytól. Fontos, hogy testünk, lelkünk és elménk minden erejét Istennek szenteljük" (Review and Herald, 1882. március 30.).

Zsolt 51:12____________________________________________________

Gal 4:19_______________________________________________________

2Pt 1:4________________________________________________________

2Kor 5:17–19__________________________________________________

Milyen hatással van kapcsolatainkra az Istenhez fűződő viszonyunk? Vajon megnyilvánul-e emberi kapcsolatainkban az, hogy ismerjük Istent? Mely területen kell még leginkább fejlődnünk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 3. negyedév

Tapasztalat Urunkkal, Jézus Krisztussal

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: