AZ EGYEDÜLLÉT IDEJE

Olvassuk el Mt 4:1–2 verseit (lásd még: Mk 1:12 és Lk 4:1–2)! Miért böjtölt olyan hosszú ideig Jézus? Milyen üzenet rejlik ebben számunkra?

„Az Istenben hívők közül sokan nem kutatják igazán, vajon mi a jelentősége Krisztus hosszú pusztai böjtölésének és szenvedésének. Az Úr szenvedését elsősorban nem a mardosó éhség okozta, sokkal inkább az, hogy tisztában volt vele, milyen félelmetes következményei vannak az emberiségre nézve annak, ha behódolnak az étvágy és a szenvedélyek hatalmának. Tudta, a vágy az ember bálványává válhat, arra késztetheti, hogy elfeledje Istent. A vágyak még üdvösségének útjába is állhatnak" (Ellen G. White: Confrontation, 51. old.).

Sátán az étvágy területén aratott győzelmet ősszüleink felett, Jézus azonban a keresztsége utáni első nagy próba során éppen azon a területen diadalmaskodott, ahol Ádám és Éva elbukott. Önmegtagadása nagy lecke számunkra, akiket gyakran ural étvágyunk és szenvedélyünk!

Olvassuk el 1Pt 1:13–16 verseit, miközben imádkozunk! Mit üzen itt az apostol vágyainkkal és kívánságainkkal kapcsolatban? Hogyan utal múlt heti tanulmányunkra a „felövezvén elmétek derekait" kifejezés? Miért olyan fontos uralni vágyainkat?

A figyelmeztetések között ott szerepel a felhívás: „szentek legyetek". Meglehetősen nehéz parancs ez azoknak, akik szívük mélyéig bűnösek. Mégis elérhető cél, máskülönben a Biblia által nem hívná fel Isten a figyelmünket újból és újból erre a fontos intelemre. Ebben az összefüggésben a szentség – ami alapvetően azt jelenti, hogy „elkülöníteni" – a kívánságaink és szenvedélyeink feletti uralkodásra vonatkozik. Azt kéri az Úr, hogy szentek legyünk magatartásunkban és életmódunkban egyaránt. Istentől származnak alapvető vágyaink, ezért el kell különülnünk a világtól és attól, ahogyan a világ az élvezetek hajszolásába belemerülve tönkreteszi és elferdíti a vágyakat.

Mennyire tudjuk megtartóztatni magunkat? Mit teszünk, ha vágyaink oda hajtanának, ahová nem szabad mennünk? Válaszunkból mi derül ki, vajon mindig követjük, amit az Úr mond a vágyak feletti uralomról?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 3. negyedév

Tapasztalat Urunkkal, Jézus Krisztussal

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: