A MINDENT MEGKORONÁZÓ CSODA

Hogyan akarták legelőször tagadni Jézus feltámadását (Mt 28:11–15)? Mit felelhetünk annak, aki ma is így érvel?

Ahogy a múlt heti leckében is szó volt róla, a nép vallási vezetői mindent megtettek, nehogy Jézus tanítványai ellophassák mesterük testét. Pilátus engedélyével lepecsételték a sírt, és őrséget állítottak elé (Mt 27:62–66).

Hogyan támasztja alá a feltámadás bizonyosságát az is, hogy a vezetők ennek még a látszatát is el akarták kerülni?

Az évszázadok során más magyarázatok is születtek arra, hogy miért volt üres a sír. Pl. 1) Jézus nem is halt meg a kereszten, csak elájult, és később magához tért a hűvös sírban; 2) valójában nem is jelent meg a tanítványoknak, hanem a tanítványok annyira vágytak utána, hogy csak képzelegtek Uruk feltámadásáról és megjelenéséről. Ez a pszichológiai-logikai magyarázat a vágy beteljesedésének elmélete, amely szerint a tanítványok vágya vezetett reményeik beteljesedéséhez.

Mivel cáfolja a Szentírás azt a nézetet, hogy Jézus valójában nem is halt meg (Jn 19:31–35)? Mit mondanánk a feltámadásról annak, aki szerint a tanítványok csak elképzelték, hogy Jézus újból életre kelt (ApCsel 1:3–4)?

Az evangéliumok a feltámadásról szóló beszámolóikban újból és újból kiemelik, hogy a tanítványok pontosan azzal ellentétesen gondolkodtak, mint ahogy a vágy beteljesedésének elmélete képviselői vélik. Jézus tanítványai egyáltalán nem várták a Mester feltámadását, és éppen az az érdekes, hogy nem is hittek azoknak, akik ezzel a hírrel jöttek hozzájuk (lásd: Mt 28:17; Mk 16:11, 13; Lk 24:11; Jn 20:24–29).

Két fontos tényre hivatkozhatunk azokkal szemben, akik Jézus feltámadásának valóságát tagadják. 1) Jézus teste eltűnt, valami történt vele annak ellenére, hogy a sírt lepecsételték, és az őrség a helyén volt. Jézus ellenségei azzal mérhették volna a legnagyobb csapást az új hitre, ha bemutatják Jézus holttestét, de ezt nem tudták megtenni. 2) a tanítványok a kereszt után megtört szívvel keseregtek, teljesen elcsüggedtek. A feltámadás után azonban megbizonyosodtak, megerősödtek, és elindultak Jézus nevében. Mi okozta a változást? Az, hogy látták a feltámadt Urat.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 2. negyedév

Jézus – Márk szemével

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: