A templom megtisztításával Jézus egyértelműen úgy mutatta be önmagát, mint aki hatalmasabb a templomnál, a főpapoknál és a templomban szolgáló írástudóknál. Nem meglepő tehát, hogy hatalmára vonatkozott az első kihívó kérdés, amit a templomban töltött utolsó napján Jézusnak szegeztek. Olvassuk el, hogyan találkozott a bírálóival (Mk 11:27–33; lásd még: Mt 21:23–27 és Lk 20:1-8)! Miért nem válaszoltak Jézus kérdésére? Hogy lehet, hogy nem tudtak válaszolni?

Jézus nem vágott vissza a csalárd kérdésekre hasonló módon. Beszéde mindig nyílt, egyenes és tiszta volt. Amikor visszafordította a vallási vezetők kérdését önmagukra, megpróbált áttörni azokon a szellemi gátakon, amelyekkel a farizeusok védekezni akartak ellene. Jézus kérdésére ugyanaz volt a válasz, mint bírálói kérdésére. Jézust és Keresztelő Jánost is Isten küldte, nem embertől kapták feladatukat és hatalmukat. Ha a vallási vezetők belátják, hogy nem ismerték el Jánost, talán szemük megnyílt volna Jézussal kapcsolatban is. Jézus még ilyen rosszindulat láttán is segíteni akart azoknak, akik ellenségesen viselkedtek vele.

Figyeljük meg, mit válaszoltak Jézusnak: Nem tudjuk. Vagyis, nem mondhatjuk ki hangosan, mert ha megtennénk, akkor a nép előtt lelepleznénk magunkat. Jézus nem csak zavarba hozta őket, de lehetőséget is adott nekik arra, hogy megtérjenek – ők mégsem használták ki e lehetőséget.

Volt egyéb oka is annak, hogy nem válaszoltak Jézus kérdésére (lásd: Mk 1:7–8; Jn 1:29)?

Milyen kényes helyzetbe hozta őket Jézus! Ha elismerik, hogy Isten küldte Jánost, akkor mit mondhattak volna Jézusról mondott bizonyságtételére? Ha elismerik, hogy Isten bízta meg Jánost, akkor mivel magyarázhatnák Krisztussal szembeni ellenségeskedésüket?

Ne ítélkezzünk túl könnyen a farizeusok felett, nehogy ezzel önmagunkat is elítéljük (Róm 2:1)! Milyen formában próbálja meg az ember időnként saját életében megkerülni Isten hatalmát, esetleg az itt érintett példánál burkoltabban?