GYERMEKEK (Márk 10:13–16)

Márk leírja, hogy Jézus haragra gerjedt amiatt, ahogyan a tanítványok a kisgyermekekkel bántak. Az eredeti görög szó igen erőteljes: felháborodást jelent. Miért viselkedtek így a tanítványok a gyerekekkel? Gondoljunk a korábbi esetekre, ahogy egymással és a pogányokkal bántak (Mk 9:33–34; Mt 15:23)!

A gyermekekkel való kapcsolatunk sokat elárul rólunk. Csak akkor tudunk szót érteni egy gyerekkel, ha kilépünk saját énünk világából, odafigyelünk rá, és igyekszünk megérteni egy teljesen más nézőpontot. A csak önmagukkal foglalkozó emberek tehát nem tudnak közel kerülni a gyerekekhez, de azok sem fordítanak sok időt rájuk, akik minden találkozásból hasznot vagy előnyt akarnak kovácsolni maguknak. Sokat elárul a Mesterről, aki társadalmi helyzetre való tekintet nélkül mindenkinek segített, hogy milyen nyitott volt a gyerekekkel, akik szintén nyílt szívvel fordultak hozzá. A tanítványoknak a gyerekekhez való viszonya pedig mutatja, milyen sokat kellet még növekedniük, hogy ne csak önmagukkal törődjenek, és így áldássá válhassanak mások számára.

Jézus így szólt a tanítványokhoz: „A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba" (Mk 10:15). Mit értett ezen? Hogyan tükrözték szavai azt az alapelvet, amit tanítványainak meg kellett tanulni – amint ez a történet is mutatja? Írjuk le a választ, majd hasonlítsuk össze a válaszokat (lásd még: Mt 6:9; Lk 11:13; Ef 5:8; 1Pt 1:14; 1Jn 5:21)!

Mennyei Atyánk követői is legyenek olyan ártatlanok, nyitottak és alázatosak, bízzanak úgy, mint a kisgyermekek. A kicsik a maguk ártatlanságában a felnőtteknél kevésbé hajlamosak arra, hogy ítélgessenek vagy előítéletet tápláljanak magukban mások iránt. Gyámoltalanok, teljesen a felnőttek segítségére és szeretetére vannak utalva. Nem csoda hát, hogy Jézus azt mondta: legyünk olyanok, mint amilyenek a gyermekek!

Ha leírnánk egy imádságot, amelyben gyermeki hitet kérnénk Istentől, mit sorolnánk fel benne? Mit tehetnénk azért már most, hogy megkaphassuk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 2. negyedév

Jézus – Márk szemével

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: