Mk 9:32 verse tanulságos, mert bepillantást enged a tanítványok gondolataiba. Ott van velük a Mester, aki az igazságra tanítja őket, de nem azt mondja, amit hallani szeretnének, ezért meg sem kísérlik tovább kérdezni. Ha az igazság nem pontosan az, mint amit hallani szeretnének, akkor inkább elrejtőznek előle. Előfordulhat, hogy mi is éppen ebbe a hibába esünk?

Hogyan láthatjuk ennek a magatartásnak a lelki következményeit, gyümölcseit a következő néhány versben? Hogyan tükrözik szavaik eltávolodásukat Krisztus országának igazi alapelveitől?

_______________________________________________________________

Olvassuk el a mára kijelölt szakaszt! Különösen a 33–37. és 42–50. versekre összpontosítsunk! Jézus nem ugyanarról a témáról beszél mindkét szakaszban, mégis van szavaiban egy hangsúlyos lelki elv, amely minden keresztény számára nagyon fontos. A tanítványok viselkedésében megnyilvánuló lelki probléma gyökerét érinti az, hogy azon versengtek, ki a nagyobb. Mi ez a probléma, és miért olyan lényeges? Milyen más igéket találhatunk a Bibliában, amelyek ugyanezt a gondolatot fejezik ki?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Az etikai egoizmus egy filozófiai irányzat. Eszerint mindenki igyekezzen a saját céljait elérni, mit sem törődve mások érdekeivel – kivéve, ha azok hozzásegítik saját tervei megvalósításához. Más szóval, az ember csak önmagával törődjön. Ezt a magatartásformát valójában nem is kell tanítani, hiszen ott van a génjeinkben.

Ha nem lenne Isten, sem utolsó ítélet, sem végső számadás, mit hozhatnánk fel az etikai egoizmus védelmében? Miért elfogadhatatlan ez az gondolat a keresztények szemében?