JÉZUS ÉS BELZEBUB (Márk 3:22–30)

Jézus túl sok csodát tett, és ezek túl látványosak voltak ahhoz, hogy le lehessen tagadni őket. Nem emberi erő működött benne, de a nyomában loholó kémek, akik alapot kerestek vádjaikhoz, nem akarták elismerni a nyilvánvaló tényt, hogy Jézus az Isten Fia. Ehelyett úgy próbáltak érvelni, hogy Jézus az ördöggel, Belzebubbal van szövetségben.

Hogyan válaszolt Jézus azoknak a vádjaira, akik Belzebub szövetségesének nevezték Őt (Mk 3:22–27)?

Jézus egyetlen egyszerű, ám hatásos válasszal cáfolta meg a törvény tanítóinak vádjait. Jézus éppen Sátán birodalmát rombolta le munkájával: kiűzte a démonokat, meggyógyította a betegeket, megszabadította az embereket a bűn és a rossz szokások rabságban tartó béklyóiból. Ez éppen az ellenkezője annak, ahogyan Sátán dolgozik. Ha Jézus Sátánnal lenne szövetségben, akkor Sátán munkáját végezné, az ő országát építené, és nem rombolná azt.

Miért beszélt Jézus a megbocsáthatatlan bűnről azután, hogy cáfolta ellensége vádjait? Mi volt az vádolóinak szavaiban és hozzá való viszonyulásában, amiért ilyen szigorúan figyelmeztette őket? Hogyan tették magatartásukkal éppen azt, amire Jézus figyelmeztette őket?

„A farizeusok, akiket erre Jézus figyelmeztetett, maguk sem hitték el az ellene felhozott vádat. Mégsem akadt egy sem a méltóságok között, aki a Megváltóhoz húzott volna. Szívükben hallották a Lélek hangját, mely Izrael Felkentjének jelenti ki Őt, és arra készteti őket, hogy vallják magukat tanítványainak. Jézus jelenlétének fényében felismerték szentségtelen voltukat, és kívánták az igazságot, melyre maguk nem tudtak eljutni. Csakhogy miután visszautasították Őt, túlságosan megalázó lett volna számukra, hogy Messiásként fogadják el. Miután ráléptek a hitetlenség útjára, túl büszkék voltak ahhoz, hogy belássák tévedésüket" (Ellen G. White: Jézus élete, 265. old.).

Ebben az összefüggésben megértjük-e a megbocsáthatatlan bűn fogalmát? Mit mondanál annak, aki azt hiszi, hogy már elkövette a megbocsáthatatlan bűnt? Miért bizonyítja éppen ez az érzés, hogy még nem követte el?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2005. 2. negyedév

Jézus – Márk szemével

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: